Édes kettesben: napellenző és napháló

Amint beköszönt a tavasz, a legtöbben szeretünk minél több időt a friss levegőn tölteni, és kifejezetten keressük azokat a vendéglátóhelyeket, ahol a szabadban étkezhetünk. Ahhoz azonban, hogy ez kellemes és zavartalan legyen, az árnyékolásról is gondoskodni kell. Így gondolta ezt az az elegáns cukrászda is, ahová a Rollstar kültéri árnyékolói édes kettesben kerültek fel.

Egy vendéglátóhely esetében több szempontból is fontos döntés az árnyékolás. Nem csupán a szokásosnál nagyobb méretek és a mindennapos használatból eredő fokozott megbízhatóság lényeges, de az is, hogy exkluzív reklámhordozóként is felfogható – mindjárt két okból is. Egyrészt azért, mert egész nyáron, őszig meghatározza a vendéglátóhely homlokzati képét, másrészt pedig azért, mert ha céglogóval, szlogennel megnyomva kellően ízléses és hívogató, akkor már messziről csalogatja a vendégeket.

Mindezek fényében gyártottuk le az egyedi Rollstar árnyékolókat a Kemenes Cukrászda számára. Egy Siesta napellenzőt és négy naphálót is készítettünk a helyszíni felmérést követően, amelyek együtt tökéletesen árnyékolnak és igazán esztétikusak is. Napellenzőből a tokozott vezetősínes Siestát ajánlottuk, ami komoly műszaki konstrukciójának köszönhetően extra nagy, akár 30 négyzetméteres terasz árnyékolására is alkalmas. Mivel az alumínium védőtok és a homlokprofil a napellenző ponyváját feltekerve tökéletesen bezárja, megvédi a textíliát, tehát meghosszabbítja a napellenző élettartamát is. Mivel a Siesta különlegesen nagy napellenző, ezért a hagyományos hajtókarral nem lenne kényelmes és biztonságos a mozgatása. Ezért csőmotorral szereltük fel, így távirányítóval könnyedén vezérelhető ez a nagyméretű napellenző.

Ezzel azonban még nem oldottuk meg az árnyékolást, hiszen a helyszínen az is kiderült számunkra, hogy a teraszra egész délután bevágnak a napsugarak. Ezért naphálókat szereltünk fel, amelyekre a cukrászda logóját is rányomtattuk, így mindjárt duplán nyertünk! A naphálók kellőképpen megszűrik a bántó napsugarakat, miközben lyukacsos textíliájukon keresztül biztosított a szellőzés és a külvilágot sem zárják ki hermetikusan, ugyanakkor elegáns reklámfelületté is váltak.

error: Content is protected !!