Kertvárosi komfort Rollstar napvitorlával

Hiába a legnagyobb terasz, ha nincs maradás, mert elviselhetetlenül odatűz a nap. Mégis mit tehetünk akkor, amikor a probléma biztos, a megoldás azonban korántsem? Besétálunk a Rollstar bemutatótermébe, megnézzük működés közben az árnyékolókat, majd döntünk. Hoztunk egy történetet erről is.

Amikor egy ház körüli problémával, kihívással állunk szemben, legtöbben szeretünk alaposan utánanézni a lehetőségeinknek. Tudjuk, hogy sokan az internet segítségét veszik igénybe, ezért is újítottuk meg a Rollstar honlapját, ahol a teljes árnyékolástechnikai palettánkról és persze a harmincéves vállalkozásunkról információkat nyújtunk. Azonban ahogyan a legfontosabb pillanatokra szánt öltözékünket, az otthonunk arculatát és kényelmét meghatározó árnyékolókat is szeretjük a virtuális mustra után megnézni, megfogni, sőt kipróbálni!

Így volt ezzel annak a kertvárosi háznak a tulajdonosa is, aki kezdetben csak egyet tudott: muszáj árnyékolni a teraszt, különben hiába szép és nagy, árnyék hiányában kibírhatatlanul meleg. Miután átnézte az új honlapunkat, személyesen is felkereste az újpesti telephelyünket, és a segítségünkkel kiválasztotta a megfelelő árnyékolót.

Egy Comfort kitekerhető-kiakasztható napvitorla mellett döntött, amivel immár kellemes az árnyék a közel 20 négyzetméteres teraszon. S-Net Beige textíliával gyártottuk le az egyedi napvitorlát, ami a fehér, valamint barnás-vöröses árnyalatokkal kombinálva tévedhetetlen színkombinációt alkot. A Rollstarnál mára fél tucatnyi változatban gyártunk napvitorlát, így minden esetben megtaláljuk a megfelelő formát és típust. Ezen a teraszon a Comfort-Plus napvitorla tartóhengerét a homlokzatra rögzítettük, és védőtetővel láttuk el. A négyszögletű ponyva másik két sarkát egy-egy Idea oszlopra rögzítettük. Az oszlopokat 75 fokos szögben és rozsdamentes karimás talpakkal csavaroztuk a teraszra, és húzókarokat is elhelyeztünk rajtuk, hogy a napvitorla dőlésszögét a nap járásához lehessen igazítani. A szerelés befejeztével, amikor kitekertük és a helyére akasztottuk az új Comfort napvitorlát, a terasz nyomban árnyékba borult. Öröm volt nézni a tulajdonos elégedett mosolyát!
Árnyékolna, de nem biztos a dolgában? A Rollstar szakértői segítenek a döntésben.

error: Content is protected !!